Mi előtt bárki is bármiféle ördögöket kezdene festeni a falra, had szögezzem le: továbbra is köszönöm, nagyon jól vagyok, és még a mangót sem untam meg, de az édenkert is kezd már mindennapivá válni. És persze a zeneiskolában sem vagyunk már újak egymásnak, az összeszedettség is lankadt kissé, benne vagyunk már a hétköznapok szorgos kis munkájában. És ha nem hallani felőlem semmit, az csupán vagy azt jelenti, hogy nincs időm, vagy azt, hogy az internet működése erre felé kissé szeszélyes, és nem jutottam hozzá, hogy hírt küldjek magamról. Eltelt hát újabb több mint egy hét, lássuk, mi történt.
Zeneiskola
A múlthét elején összedugtuk a fejünket a kollégákkal, hogy mi legyen a karácsonyi koncert műsora. Egyenlőre az is nyitott kérdés, hogy akarjuk-e a Santa Ana (egyik közeli városka)-i zeneiskolával közösen rendezni, ahogyan azt tavaj tették, vagy sem. Javasoltam Corelli karácsonyi Concerto Grosso-jának pastoral tételét, amit a héten el is kezdtünk próbálni. A második hegedűszólamot vettem kezelésbe (4 fő), kikkel gondos pucolgatással tanulgatjuk, kényesebb, mint amilyennek látszik. Ezen kívül végre valahára sikerült felinstalálnom a gépre a Sibelius kottaíróprogramot, és készítettem egy a körülményekre alkalmazott átiratot a “Noche de Paz” című (nálunk “Csendes éj”-ként ismert :o) karácsonyi dalból, 1., 2., könnyű és nagyon könnyű hegedűszólammal, hogy tényleg mindenki játszhasson benne, aki él és mozog. Jó lenne verbuválni hozzá lelkes énekeseket is, ehhez még keresem az alkalmat.
Múlt csütörtökön aztán érkezzett a nagy hír: zenekarunk meghívást kapott Brazíliába, egy innen egy napi buszozásra található városkába, egy az ottani zeneiskolával rendezendő közös koncertre! Utazást, szállást, kaját brazilok állják. Erre a nagylelkű ajánlatra nyílván nem lehet nemet mondani. Az útra december 12-19-e között kerülne sor. Mivel alig pár napra rá lesz a karácsonyi koncertünk, zömében egészen más műsorral, ez elég komoly kihívást jelent. Ebben a helyzetben én az európai fejemmel azt gondolnám, az idő szűkére való tekintettel sűrgősen üljünk össze, beszéljük meg egyik és másik koncert pontos műsorát, mérlegeljük, mennyiben lehetnek átfedések, és készítsünk próbatervet, hogy mire mennyi időnk van. Ehhez viszont első, hogy el kéne dönteni, hogy Santa Ana-val közös műsorral készülünk-e, vagy sem, mert akkor abba nekik is lesz beleszólásuk. Egyenlőre azonban annyi sem történt meg, hogy előkotorják a Santa Ana-i kollégák telefonszámát… Na már most, a kérdésnek anyagi vonzata is van, és ebből adódott egy kis összezörrenésem Adrian testvérrel, aki az anyagiakat a kezében tartja, és aki a dolgot valahogy úgy képzeli, hogy foglalkozzunk most a Brazil meghívással, és majd ha hazaértünk (dec. 19-én!!!), meglátjuk, van-e pénz Santa Ana-val közös koncertre… Értitek?! Szóval lesz három napunk összedobni egy koncertet… Próbáltam megmagyarázni neki, hogy ez nem fog menni, de ha nem AKARJA megérteni, akkor nincs mit csinálni.
(A másik kérdés, ami ezzel kapcsolatban felmerül, hogy szerény személyem részt vehet-e ezen az úton, miután útlevelem egyenlőre Santa Cruz-ban van, ahol a tartós vízumomat intézik.)
Az óta Corellin kívül próbálunk a Brazil útra több korábban tanult szonátát a helyi repertoárból, valamint néhány kórnyékbeli népi dallamot is. Felvettem a harcot: pucolgatjuk az intonációt, "muy despassio" (vagyis nagyon passan - ez szakszókincsem legfontosabb fordulata). Vicces, hogy én, akinek intonációs hiányok miatt (vagy ürügyén?) kellett megismételnem a diplomavizsgámat, lettem itt a tiszta játék apostola, kíméletlenűl, megalkuvást nem tűrve pucolgatva, tetű tempóban... Ma egyik legnagyobb sikernek könyveltem el, mikor szobámból kollégámat hallottam próbálni, ezúttal szintén magasabb intonációs igénnyel.
A testvérek, barátok, ismerősök
Kik azok, akik itt körülvesznek, akikhez bármi gonddal fordulhatok? Egyenlőre igazából nem sok barátom, ismerősöm van itt. Míg jól vagyok, addig nem is nagyon hiányzik, de azért lassan remélem kialakulnak a kapcsolatok. Vegyük sorba: a testvérek...
...vagyis akik nincsenek itt... Teljesen pap nélkül maradt a város most néhány napra, egyedül engem találnak itt az emberek minden féle kívánságaikkal. Ja és Carmelo-t, egy idősebb gondnok szerű jóembert, aki itt van mindig a ház körül, és akivel most úgy többet beszélgettem, hogy magunk maradtunk. Holnap reggel már itt van Adrian testvér, Dennis pedig, akit még alig ismerek, szombaton tér haza.
De amúgy, ha itt vannak, szóval a testvérek: Nos jelenleg, ha keresnem kell, hogy itteni életemben mi a legnagyobb aggályom, hát az, hogy Adrian testvérben, aki itt helyben legfontosabb kapcsolati személyem, nem tudok maradéktalanul megbízni. Nem, nincsen vele alapvetően semmi gond a hétköznapokban, egészen addig, amíg nincsen semmiben szükségem a segítségére. Na van amikor készségesen segít. De mint már múltkor írtam, a leggyakrabban mindenre csak azt hallom tőle, hogy „don´t worry”, vagy az, hogy „tranquilo” (nyugi), amitől lassan a falra mászom. Nála úgy tűnik ez életfilozófia: meg ne kelljed mozdulni, majd a dolgok megoldják magukat. Hívjuk hát magunk között csak „Pató Pál úr”-nak. A másik, hogy fejébe vette, hogy nem veszem komolyan a nyelvtanulást. Ennek az az alapja, hogy mivel egyedül is boldogulok, az elején mondtam, hogy elég lesz napi egy nyelvóra. És ha elkezdek ugrálni valamilyen kérdésben, mint pl. múltkor ez a Brazil út kérdés, hát fejemhez vágja, hogy én csak tanuljak spanyolul, mintha az én nyelvtudásom bármíly módon is összefüggne azzal a ténnyel, hogy nem lehet 3 nap alatt karácsonyi műsort összedobni. Ez most csak egy apróság volt, de ha a jövőben ez így megy tovább, kissé aggódom, hogy sok mindennek útjában állhat nehézkességével. Szóval röviden azt tanultam az esetből, hogy legjobb, ha nem számítok rá. Csak vannak dolgok, amiben viszont ő itt a főnök, és nem lehet őt megkerülni. Itt van pl. egy apró gyakorlati dolog: a zeneiskola termeiben elég gyenge a világítás, este hétig próbálunk, a gyerekek tönkre teszik a szemüket a kottát bújva. Szóltam neki egyszer, szóltam kétszer. Most menjek az agyára, vagy hívjak én villanyszerelőt saját költségre (mert néhány villanykörte tényleg nem anyagi kérdés) abba a helységbe, ami az ő plébániájához tartozik?
És arra sem jó gondolni, hogy – adja Isten hogy ne legyen ilyen – ha én pl. 40 fokos lázzal fekszem itt dengue-lázzal, és orvost kéne hívni, akkor is csak azt hallom tőle, hogy „tranquilo”?
Na de kissé messzire mentem. Ez mind csak agyalás, egyenlőre nincsen semmi gond vele. „Pató Pál úr” téma lezárva.
Ki van itt még a környezetemben? Van a szomszédunkban három ferences nővér is, kik közül Christina nővér – egy igazi földön járó szent, és mellesleg itt az egyik iskola igazgatója – rendszeres vacsoravendég nálunk. Azt hiszem, ha kicsit jobban fogom beszélni a nyelvet – megbízható testvér híján – ő lesz az, akiben lelki szempontból meg tudok bízni.
Aztán elvileg ugye Michael Heinz, San ignacioban az, aki hivatalosan az én MaZ lelki kísérőm, aki tényleg nagyon jófej, és tényleg nagyon megbízható, egyetlen gond, hogy mióta itt vagyok egyetlen alkalommal találkoztam vele, mikor köszönésen kívül több ideje nem volt rám. Ő itt a püspök jobb keze, fontos ember és állandóan úton van.
Aztán persze ott van Donna Juana, a spanyoltanárom, aki legfontosabb információ forrásom, ami a városba való beilleszkedést illeti, meg néhány felületes ismeretség, akiknek bemutatott engem. Egyébként az is vicces, hogy kis város révén sok esetben be sem kell mutatkoznom, ha találkozom valakivel, mert ők már tudják, hogy én ki vagyok, és mi járatban vagyok itt, csak én nem tudom, hogy ők kik... És ha nem tudják, hát csak azt kell mondanom, hogy a severin utódja vagyok, és már is tudják hova tegyenek.
És persze van a két zenetanárkolléga, Cirro és Amancillo, akikkel eddig szintén inkább csak kollegiális a kapcsolatom, mintsem baráti. És persze a növendékek, akikkel eleinte kissé rideg, tekintélyelvű tanár-diák viszonyban voltunk, most már úgy egészséges mértékben oldódott a dolog. Egyenlőre nagyjából ennyi. Valljuk meg őszintén, nem is tettem eddig sokat, hogy ismerkedjek, eddig sem időm, sem égetően sürgős igényem nem volt jelentősebb lépéseket tenni.
Spanyol óra
Donna Juanna-nál töltött óráimat pedig nyelv tanuláson kívül arra használom fel, hogy megkérem, meséljen nekem a mérges kígyókon túl a város történelméről, a templom restaurálásáról, a helyi oktatási rendszerről, és a Chiquito indiánok népszokásairól, szóval spanyol óra némi helyismerettel ötvözve, és persze gyűjtöm azon praktikus információkat, melyek itteni működésemet segíteni fogják. Utóbbi napokban pedig sétálgattunk a városban, mutatja hol ki lakik, mit lehet venni. Így legalább végre ismerkedem is egy-két emberrel. Tegnap benéztünk együtt az egyik iskolába, ahol most egy hete nyári szünet van, ahol egy csoport bukott diák éppen angol pótvizsgára készült. Hát a helyi angol oktatásról eddig is volt némi benyomásom – mi után senki sem beszél angolul – nos az angoltanár is csak töri. Mindjárt be is fogtak, mint idegent, hogy szemléltessem a nyelvtanulás fontosságát... Jimi-vel pedig (angoltanár) megegyeztünk, hogy találkozzunk, had gyakorolja az angolt (én meg a spanyolt). Ma pedig végigjártuk a piacot, mindenféle holmit feljergyezve a szótárfüzetembe.
San Ignacio
A 20 km-re északra fekvő San Ignacio (neve is elárulja, hogy szintén egy jezsuita alapítású városról van szó) kb. 20.000 lakosával a környé fővárosának minősül, még püspöki székhely is. Minden hét hétfőjén itt vendégeskedünk, töltjük együtt a napot a többi verbita testvérrel. Lehetőség ez kissebb vásárlásokra is (több itt a lehetőség), illetve elvileg itt jobb az Internet is. Elvileg! Ugyan is a múlt hétfőn kizárólag azért utaztam an Ignacioba, hogy küldjek nektek fotókat, de az internet nem hogy gyorsabban, de egyáltalán nem működött, sőt a város 3-4 internetkávézója közül sem, egyik sem... így aztán, bocsénat, a képek váratnak magukra.
Látogatás San Juan-ban
 |
| Hol is van San Juan? Ez a helyek mind plébániánkhoz tartoznak. |
Na egyenlőre búcsúzom. Majd legközelebb mesélek mindarról, amit a környékbeli indiántörzsekről és hagyományaikról megtudtam.
Néhány kép San Juan-ból:
Néhány kép San Juan-ból:
 |
| San Juan világváros fötere: legelészö malackák és templom |
 |
| Bérmálás |
 |
| ...és egy keresztelö. Ha már itt van a püspök atya... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése