...melyek egyenlőre távol sem a búcsúzásról, az elmúlt év lecsengéséről szól, hanem nagy-nagy hajtásról még a célegyenesben!
Szeptember első hetét Chochis-ban töltöttem, egy gyönyörű faluban, a lelkigyakorlatozók Chiquitan paradicsomában, kihasználva, hogy van egy nyugisabb hetem, és itt, közelebb a Mindenhatóhoz gondolatban ráhangolódni, hogy lassan ez az önkéntes év is véget ér. Összegyűjteve egy hosszú-hosszú listát, hogy mi mindenért adhatok hálát. Hihetetlen mennyit gazdagodtam és mennyi szeretetben, megbecsülésben volt részem kollégák, gyerekek, fiatalok, szülők részéről! Hogy mi mindent tudtam megvalósítani, és persze összegyűlt egy másik tekintélyes lista azokból a dolgokból is, melyekre nem maradt elég idő, illetve mire van még esélyem, hogy pótoljam a hátralévő hetek alatt.
Innen aztán Santa Cruz-on át kerülőben tértem vissza San Miguel-be. Szerencsésen vettem egy új csellót az iskolának, jobb, hogy ezt még én intézhettel.
Itt aztán már vártak nagyon, fejest ugrottunk az előkészületekbe.
Szeptember 29-e Szent Mihály arkangyal napja, erre az ünnepségre, az év legnagyobb eseményére készülünk. Már sok hónappal ez előtt meghívtuk Brazíliából Jefersont és ifjúsági kórusát, kiknél önkéntességem első időszakában, karácsony előtt vendégeskedtünk. Immáron nagyon ideje viszonoznunk meghívásukat. Rég óta készülünk egy közös szereplésre a régi testvérekkel, Santa Ana zenekarával is, őket is erre az ünnepre hívtuk meg. És végül, mi után nem akármilyen koncertet adtunk július 28-an, San Ignacio-i faluünnep előtt a Ferences zeneiskola zenekarával és kórusával, há kár lenne nem újra bemutatni a már kész műsort San Miguel-ben is... Szóval nagyot álmodtunk: két este, két nagyszabású koncert, a saját iskolánk összes növendékén túl (kb. 80-an vagyunk zenekarral, kezdőkkel, gyerek- és felnőttkórussal), további két zenekar és két kórus részvételével. Ez persze komoly kihívás minden résztvevő számára, zeneileg, szervezésileg, de főként anyagilag! Sajnos enyhén elszámoltuk magunkat. A fesztiváli szereplésünk, utazásunk (beleértve a busz lerobbanásával járó plusz költségeket) enyhén többe került, mint számoltunk. Az említett együtteseket már meg hívtuk, lemondani bajos lenne, benne vagyunk a csőben. Ha az önkormányzat nem segít ki minket (ez jövő héten derül ki), és minden költséget a zeneiskolának kell állnija, akkor bizony biztosan nem lesz pénz harmadik tanárra, akinek a helyemre kéne jönnije mikor én elrepülök. (Persze egyenlőre tanár sincs kilátásban, nem csak pénz.)
És nem csak a pénz a hiánycikk, de a szervezésben is akad még miért izgulni. Meg kell hogy mondjam, a szülők nem túl segítőkészek, ha meg kéne fogni a dolgok végét, nekünk pedig nincsen kapacitásunk minden vendégeink elszállásolásával kapcsolatos gondot a vállunkra venni. Eleinte úgy gondoltuk, hogy majd jönnek az anyukák főzni a vendégekre, mi meg álljuk az alapanyagok költségét, de erre semki sem akadt jelentkező. Rendben, gondoltuk, akkor fizessék ki, és alkalmazunk egy szakácsot. Aztán a szakács, akivel egy hónapja berszéltünk, most a héten visszamondta, hogy ennyiért nem vállalja, és most már többért sem... Szóval a vége az, hogy étteremben kell etetnünk őket, ami persze drágább. De ez még nem minden, mert egy hét múlva érkezik a 40 fős kórus, de még azt sem tudjuk min fognak aludni. Az önkormányzatnak voltak szivacsai, melyeket ilyen célokra kölcsön lehetne venni, de egy tüntetés alkalmával azokat elégették. A szülők itt is meglehetősen passzívak, hogy matracokat hozzanak. Próbálunk kölcsön venni laktanyától San Ignacio-ból, igaz egyszer már visszautasították a kérelmünket, de hát makacsok vagyunk, és mégegyszer kérvényezzük... Ha még szivacsokat is vennünk kell a végén, akkor idén már nem lesz minden kezdőnek saját hangszere sem.
Hát ilyenekkel idegesítem magam mostanában, meg azzal, hogy továbbra sincs netünk, így a brazílokkal való kommunikáció is kissé bajos. Nagyon kellene a zeneiskolának egy megbízható titkár, aki minde ilyen szar ügyeket a kezébe vesz, mert ha ezeket is nekünk kell intézni, az a tanítás rovására megy.
Egyébként zeneileg minden nagyjából rendben megy, sok új darab minden szinten, észnél kell lennünk, hogy elkészüljünk, de nagyjából mennek a dolgok rendben. A kórus is szépen gyarapszik tovább, létszámban és teljesítőképességben egyaránt. Aggódtam, hogy sokan csak utazni jöttek, és az út után újra visszaesik a létszám, de nem. Jönnek, és hozzák az új tagokat, az ismerősök ismerőseit! A héten belekezdtünk a San Miguel napi misébe, a műbe, melyet Jezsuita őseink extra nekünk, San Miguel kórusára hagyták ránk. Igaz, hosszú és nehéz, de legalább egy Kyrie tételt azért csak összehozunk az ünnepre. A többi tételt sajnos már másra kell hogy hagyjam, hogy betanítsa... és egyenlőre nincsen kilátásban ez a bizonyos „más”. És a kórus gyarapszik, és élni akar, de nem tudom életképes lesz-e, ha én nem leszek itt...
Hát most itt tartunk. Aztán hogy hogyan is sikerülnek az ünnepi koncertek, azt lehet, hogy már csak Graz-ból fogom megírni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése