San Miguel népe - emberek, szokások, stb.

Ideje, hogy írjak néhány általános észrevételt az itteni emberekről, szokásokról.  

Törzsfőnökök

Igen, a mai napig is léteznek erre felé törzsfőnökök (caciques), bár közéleti szerepük körülbelül annyi, mint az angol királynőé. Vagyis őrizzük a hagyományt, évente választunk törzsfőnököt, elvilet a falu 72 körzetének külön-külön egyet-egyet, és egy legfőbb főnököt, elvileg van is valami kis közterület fenntartói, közmunka koordinátori feladatuk, de egyáltalán nem vesznek komolyan. Amennyire ki veszem, az egész cirkusz csak a közmegbecsülésről illetve hagyomány őrzésről szól.

Vonulnak a törzsfönökök (pirosruhások. Gyertyaoltó Boldogasszony-napi körmenet)

Fiatalok és öregek, hagyományok és a globalizáció

Egyébként a világ itt is hasonló, mint mindenütt máshol. Itt is vannak öreg emberek, akik sopánkodnak, hogy már semmi sem a régi, és itt is vannak fiatalok, akiknek valahogyan nincsen kedvük tovább túrni a földet, ahogyan elődeik tették. Vannak öregek, akik egymás között még chiquitoul beszélnek, és fiatalok, akiket hidegen hagynak az ősök hagyományai. Egy chiquito nyelvkutatótól azt hallottam, 20-30 éve foglalkozik a nyelvvel. Akkoriban azzal jött, hogy itt az utolsó pillanat, már csak a legvénebb vének beszélik a nyelvet, most kell dokumentálni, mert ha ők meghalnak, nincs többé chiquito nyelv. Most pedig azt mondja, hogy tudja a fene hogyan, de valahonnan mindig előkerül egy újabb „utolsó nemzedék”... Úgy 70 felett az emberek egyszer csak elkezdenek chiquitoul beszélni. :o) Spanyol tanáromtól, Doña Juanna-tól azt hallottam, néhány évtizede San Miguel még teljesen önellátó volt, kizárólag petróleumot kellett San Juan-ból hozatni. És hihetetlen, hogy az idősebb nemzedék, mint pl. Doña Juanna, még a tégla égetéstől, ház építéstől kezdve a vászon készítésig mindenhez ért, mindent maguk készítettek. De hát a globalizáció San Miguelt sem kíméli, és hát ki fogja két kezével túrni a földet, ha olcsóbb készen megvenni az élelmet Santa Cruz-ból?

És az ifja? Azok álmodoznak a NAGY VILÁGRÓR (USA-ról, Európáról), és sóhajtoznak, hogy ha sok pénzük lenne... Persze ahhoz hogy a nagy világ közelebb kerüljön nem csak a pénz hiányzik, hanem a nyelv tudás is. Elvileg van ugyan angolórájuk az iskolában, hogy mit csinálnak ott, fogalmam sincs, de tény, hogy a legegyszerűbb bemutatkozással is bajban vannak, és azt a néhány szót is olyan kiejtéssel nyögik ki, hogy ember legyen a talpán, aki rekonstruálni tudja. De hát csak sóhajtoznak, és ha azt mondom, hogy helló, Európából jöttem, mindjárt barátok vagyunk :o) Ezzel a helyzeti előnyömmel pofátlanul vissza is élek, ha meg próbálok rájuk jó hatással lenni. Aztán még az is lehet, hogy egy kóruspróbára is el tudom csábítani, csak mert az az ígéret földjéről jöttem. :o) Szóval sóhajtoznak, és ábrándoznak. De addig is cirkálnak a pláza és a disco között minden pénte, szombat és vasárnap éjjel, vagánykodnak a motorjukkal és nyomkodják a mobiljukat. Hogy miből futja erre, az örök rejtély az öregeknek, mert hát ugye dolgozni, azt nem dolgoznak. Legalábbis így sopánkodnak az öregek. De minden sopánkodás mellett európai mércével egyébként tök rendesek a fiatalok.

Igen, említettem, San Miguel-ben még disco is van! Amadeus nevre hallgat, de nem sok nevének megfelelő színvonalú zenét hallani onnan. Mert hallani éppen hallani lehet az egész városban, mert hogy nem hogy nincsenek rendesen hangszigetelve a falai, de egyik oldalról egyáltalán nincs is fala :o) És tudjátok, szép dolog a tolerancia, de igazán nem értem, hogy hogy hagyhatják, hogy három éjszakáján a hétnek szó szerint az egész várok hallgassa a ritkábban kicsit igényesebb latinamerikai tánczenét, gyakrabban minden minősítés alatti duc-duc-zajt.

Chaco (tanya)

Egyre kevesebben, de sokan még mindig kézzel művelt földből élnek. Egy spanyol órán pl. elmeséte Doña Juanna, hogyan művelték a chacot. Először is összefogott a falu férfi népe, ha valaki új földet akart művelni: együtt írtották ki az erdőt, vágták a fát 30-an napokig. Augusztus tájban aztán felégették az aljnövényzetet, elkerítik a területet az állatok elöl, majd várták az első esőt (szept/okt), hogy átmossa a földet. Ekkor lehet vetni. Kukorica, yuka a legnépszerűbb vetemények. Aztán őrt állnak, mikor érik a kukorica, hogy ne mindent a madarak egyenek meg, mint ahogy álltunk mi is egy már említett hajnalon. Két évet használják a földet, aztán írtják a következő erdőt, hagyják az előző földet pihenni.

Autó, motor


Autók itt a városban alig vannak. Sima személyautóval itt nem is jutna az ember messzire, az utak csak négykerékmeghajtású terepjárókkal járhatók (camiyoneta-nak nevezik). Ilyet pedig kevesen engedhetnek meg maguknak. Annál több a motorkerékpár. Gyakran egész családok ülnek egy motoron, hárman gyakran, olykor négyen is. San Ignacio-ban motoros taxi szolgálat is van, 2,50 Bs-ér elvisznek a városban bárhová. Sisakot senki sem használ, ahogyan biztonsági övet sem.  

Politika


Felkészülésem előtt hallottam egyet s mást Evo Morales politikájáról, a nézetekről, melyek megosztják Bolíviát (nem csak földrajzilag, politikailag is), és azzal az előítélettel jöttem, hogy egy agyonpolitizált országba jövök. A valóság egészen más volt: sokáig egyáltalán senkit sem hallottam politikáról beszélni. Arról eltekintve, hogy San Miguel-be érkezésem napján - ezt elfelejtettem írni - éppen tüntetés volt a "plaza"-n (főtér) nagy petárdadurrogtatással, és nekem egyáltalán nem volt róla fogalmam, hogy mennyire súlyos a helyzet. Annyit sikerült megértenem, hogy vidéken nincsen vízük (ugye a száraz időszak végefelé voltung, alig esett az előtte lévő 8-9 hónapban), és én ott álltam a parókia konyhájában, körül-belül olyan hülyén, más világból pottyanva, mint Maria Antoniett a Francia Forradalom idején, kérdezve magamtól, hogy ha nincsen vizük, miért nem isznak málnaszörpöt... 
Ezt követő hetekben több alkalommal ébredtem reggel 6-kor ártalmatlan tüntetéskezdeményezőkre, kik nagy méretű hangszórókkal Internationálét játszottak a főtéren, továbbá valami féle pátoszos-nyálas számot, melyben feltünően sokszor szerepelt Che Guevara neve... de nem volt nagy sikerük: magukra maradtak. 
Magyarországon sokan kérdezték nem félek-e, hogy teoristának tartanak, mert hogy Bolíviában Rozsa Flores óta bizonyára azt gondolják, hogy minden magyar teorista. Nos három hónapja tegnap találkoztam először olyan emberrel, akinek Magyarországról Rozsa Flores jutott eszébe, jót röhögtünk, ennyi. Azt hiszem, a magyar sajtó jobban felfújta ezt az ügyet, mint a bolíviai, legalábbis azt a részét, ami a magyar állampolgárok bolíviai megítélését illeti. (Bár egyszer volt üldözési mániám, mikor Santa Cruz-ba hajnali 3-kor érkezve kikértem egy szállodai szobát kialudni magamat, és a folyosók igen emlékeztettek arra a videóra, melyet Rózsa Flores lemészárolásáról láttam a neten egy bizonyos Santa Cruz-i szállodában, és a portán elkérték az útlevelemet... Á, szóval magyar, megint egy teorista... :o) 
Ja, még egy alkalommal fordult elő, hogy az volt az érzésem, kitört a forradalom, olyan lázongás volt a plázán. Mikor ki mentem tájékozódni, kiderült, hogy valahol La Paz-ban futball-meccs van, Santa Cruz játszik La Paz ellen... ´hat ha úgy vesszük, ez is politika... 
Hogy mit hallani Evo-ról (itt csak így hívják az elnököt)? Az biztos, hogy egy egyéniség, hogy ez jó vagy rossz, arról sokat lehet vitázni. A magyar sajtó a Rózsa ügy után igen negatívon állította be (diktátor, drogkereskedő), míg német-osztrák forrásokban inkább a hősként szerepelt, mint első indián elnök, aki nem hagyja, hogy a kapitalista világ kizsákmányiolja Bolíviát, aki kiáll az indián őslakosság jogaiért, kultúrása védelméért. Illetve csóválta a fejét az egész világ, mikor Evo hangot adott azon bölcsességének, mi szerint a csírkehús, különösen sültkrumplival homoszexuális hajlamokat gerjeszt a férfi lakosság körében... :o) Nos, ehhez képpest elég sok csirkét esznek, legalábbis itt a mélyföldön. 
Nem, sokáig nem is hallottam Evo nevét itt Bolíviában. Egészen amíg egyszer volt elnök úrnak egy rossz éjszakája (spkan így interpretálják), és más nap, dec. 26-án, mint egy jkarácsonyi ajándék, kishíjján duplájára emelte a benzinárakat. Na lett is nagy haddelhad, tüntetés, érdekes módon első sorban pont az elnökhű felföldön. Tiszta haszon: Evo kénytelen volt visszavonni a rendeletet, viszont a népszerűsége azóta a béka popsia alatt van két és fél arasszal. 
Aztán következett a cukor botrány, vagyis hogy nincsen elég cukor az országban. Mindenhonnan hallottam, hogy sírtak, hogy nem lehet cukrot kapni, de mindemellett egyáltalán nem tűnt fel, hogy gejédes üdítők kevésbé lennének édesek... Igazából csak ekkor tűnt fel, milyen édes. Egyébként az is ekkor tudatosunlt bennem, hogy én, akinek Európában igencsak nehezére esett a nagybőjti édességelvonókúra, itt nem is láttam csokit mi óta itt vagyok, és nem hiányzik. Lehet, hogy a napfény pótolja, nincs szükség mesterséges boldogsághormonra? 
Na meg most, tanév kezdéskor megint csak Evo-tól zeng a világ az új oktatási törvény kapcsán, vagyis hogy minden iskolában kötelező felvenni a tantervbe a helyi indián nyelvek ápolását. Ez egyfelől szép dolog a hagyomány ápolás, csak pl. itt, a Chiquito nyelv esetében a legtöbben már rég lemondtak róla, hogy ez a nyelv még éljen, és ha a családban nem ápolják - hallom itt a véleményeket - iskolában próbálni mesterségesen újraéleszteni, semmi értelme. Persze biztos vannak ellen vélemények is, én inkább ezt hallom. 

Nővérek

Futólag említettem már a nővéreket, akik itt a parókián papjaink mellett kulcs fontosságú szerepet játszanak. Egy-két szót tehát róluk.

Már Bolíviába érkezésem előtt olvastam egy újságcikket a Nagyhét liturgiájáról San Miguel-ben, egy bizonyos Eva-Maria, osztrák származású nővér tollából. Hallottam hát már előre a ferences nővérek jelenlétéről. Eva-Maria nővér egyike a 60-as években érkezett osztrák nővéreknek, kik nagyon sokat tettek a helyi egészségügy és közoktatás színvonalának javításáért. Ők azóta életük nagy részét élték le itt, mostanra ez a generáció kiöregszik, Eva-Maria nővér például öreg napjaira Rómába vonult vissza (így őt csak hallásból ismerem, de sokat emlegetik ám!) az Urubicha-i beszámolóban említett Ludmilla nővér is 1-2 éven belül visszavonul szülőföldjére, sorban átadják helyüket a fiataloknak. Hisz mára az elhintett mag megérett, számos fiatal helyi nővér veszi át a stafétabotot. Ilyen Christina nővér is, kivel sokat dolgozunk együtt, vagy Yanira, akinek az örökfogadalmát múlt szombaton ünnepeltük fényesen, sok virággal, püspökkel és zenekarral.

Állandó jelleggel három nővér él itt San Miguel-ben, San Miguel 9 iskolája közül hármat a nővérek alapítottak és igazgatnak ma is. Nem tudom, konzekvensen, és szándékosan csinálják-e, de tény, hogy itt az összes nővér Guarayo-i származású, míg itt létem alatt számos idelátogató nővérrel találkoztam, kik innen valósiak, de Guarayo földjén dolgoznak (mint pl. Yanira nővér, ezért is volt itt az örökfogadalma).

November végén nem számoltam be, hogy első zenekaros misénk alkalmával milyen prominens vendégünk volt: a szintén osztrák származású Maria Teresia nővér éppen nálunk volt látogatólban, ki a világ összes ferences nővérének főnővére. 

Egyébkén a helyi nővérek valódi angyalok! Pont olyanok, amilyennek az ember ideális nővéreket elképzel: mindig jó kedvűek, de határozottak, józanak és okosak, ha hitkérdésekről, katekizmusról van szó. A nővérek házában pedig sosem hiányzik a jó kedv, nem egyszer ünnepeltünk, táncoltunk náluk, minden alkalmat megragadva az ünneplésre!

Iskolarendszer

És mivel a nővérek itt főként az oktatásban vesznek részt, és azért is, mert kezdődik a tanév, hát itt a helye, hogy írjak iskoláról, oktatásról.

Az iskolarendszer nagy vonalakban igen hasonló a magyarhoz: 8 osztály általános, 4 osztály középiskola, érettségivel. San Miguel-nek 9 iskolája van, 6 általános-, 3 középiskola. Ez talán kissé soknak tűnik egy 5000-es faluban, de először is rengeteg a gyerek, másodszor pedig az iskola fogalma is másképpen értendő. Itt egy iskola azt jelenti, hogy egy-egy osztály pl. 1-8-ig, vagyis párhuzamos osztályok nincsenek, az egy másik iskola. A 6 általános közül 2 délutáni, a középiskolák közul egy délelötti, egy délutáni, egy szakközép, kézmüves órákkal pedig egésznapos (ezek fontos tények, ha zeneiskolai órarendről van szó). Itt létem alatt úgy alakult – talán mert én is tisztelet beli „iskolaigazgató” vagyok – hogy a 9 iskolából 5-nek az igazgatóját már jól ismerem, többit érintőlegesen. Ez fontos, ha arról van szó, hogy támogassák a zeneiskola munkáját.

Az elmúlt héten valamennyi általános iskolában voltam látogatóban kezdődő kurzusainkat reklámozni, így szereztem némi benyomást az iskolák atmoszférájáról. Nos kézzel fogható a különbség: a nővérek által fenntartott iskolákban olyan fegyelem és rend van, amit minden magyar pedagógus megirigyelne. De nem katonás fegyelem, hanem szeretet teli. Ugyanez a többi iskoláról egyáltalán nem mondható el... 

Statisztika

Az elmúlt év végén volt szerencsém hallani az éves plébániai statisztikát. A számok kissé elgondolkodtatóak: Előszöris kb. 250 keresztelő (5.000-es városról van szó!). Kb. ugyanennyi elsőáldozó és bérmálkozó. Ez után következik a bibi: 10 házasságkötés és 23 temetés... Nos az, hogy az évi 2-300 gyerekből csak 10 pár (20 személy) köt egyházi esküvőt, az egy dolog, ennek sok féle oka lehet. De hogy 23 temetés... mert temetni azért mindenkit temetnek, aki meghal, de úgy tűnik itt az emberek csak születnek, nem halnak meg. :o) Kérdeztem Dennis testvért, hogy ez hogyan is lehet, mire huncutul csak annyit mondott, hogy erre felé júniusban, mikor hideg van, az eberek ki se bújnak az ágyból, és unalmukban ...  szóval aztán 9 hónappal késöbb megugrik a keresztelők száma... :o)

Az tény, komolyra fordítva a szót, hogy az ifjúsági pasztorációnak komoly feladata lenne kézbe tartani a fiatalokat, mert nagyon sok a leányanya. Meg egyébként is: sok a gyerek, és a gyereknevelésből erre felé nem nagyon csinálnak nagy ügyet. A gyerek eltölti az időt valahol az utcán, aludni azért hazajárnak. Igaz, kis falu, megítélésem szerint nagyon sok lehetőségük nincsern zülleni, de azért lehetne rájuk jobban figyelni, mert csak reprodukálják magukat a leányanyák. Ezért is mondta Christina nővér meglepetésemre, mikor karácsonyra készültünk, hogy csak próbáljunk mennél többet a gyerekekkel, addig sem az utcán ülnek.




Esős évszak

Hát persze, el is felejtettem: természetesen megjött az esős évszak! Azért ezt sem úgy kell elképzelni, hogy megállás nélkül esik. Csak egy-egy fél órát esik naponta, de akkor nagyon! És jajj annak, aki akkor az utcán van! De olyankor nem is mozdul ki otthonról senki. Csak ritkán van csendes, hosszan tartó eső.

esik... egy kicsit

Csillagok  csillagok – avagy honvágy?

Nem, nem gyötör honvágy, jól érzem itt magam. De ugyanakkor azért jó olykor gondolatban otthon lenni. Érdekes, hogy álmomban szinte mindig otthon vagyon. Olyan vagyok, mint a golyakalifa: éjjel másik világban élek, mint nappal. Eleinte egyszerűen otthon álmodtam. Aztán egy időben állandóan az utazást dolgoztam fel álmomban, mint aki le van késve két héttel. Azóta pedig gyakran, igen nagyon gyakran álmodok úgy, hogy tudom, hogy látogatóban vagyok otthon, néhány napra, és megyek vissza Bolíviába. Egyszer még terveztem is, hogy holnap még el kell mennem könyvtárba Vivaldi F-dúr csellóverseny kottáért, mert holnapután megyek vissza San Miguel-be, és a zenekar várja a kottát. És jött a reggel, és jöttem vissza (kotta nélkül...). Éjszaka visszafelé buszozva Urubicha-ból pedig pontosan megálmodtam, hogyan érkezem Budapestre, le a Hegyalja úton az Erzsébet híd felé, bal kéz felöl a Budavár és mindjárt kiszállunk Budapesten, valahol a Ferenciek terén. Ja, és képzeljétek, lett egy saját számítógépem! Mi után beázott a szoba, ahol eddig volt, kiötölték a testvérek, hogy ez a gépet úgyis csak én használom, miért nem viszem a szobámba? És az első dolgom volt - tán pont e álom hatására - hogy beraktam Windiws-háttérnek a kilátást a Gellért-hegyről, és nagyon jól esik így bekapcsolni a gépet...

Na igen, és olykor, este, egyedul a csillagos ég alatt jól esik rázendíteni, hogy „csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok...” vagy hogy „Elindultam szép hazámból...” esetleg hogy „Erdő mellett estvélettem...”. A népdalszerző bizonyára arra gondolt, hogy lám, legalább a csillagok megértik, bennük megbízhat, legalább a csillagok ugyan azok, a messze idegenben is. Csakhogy a népdal szerző, gyanítom, sosem járt a világ déli féltekén, mert itt bizony még a csillagok is másik. És tudjátok mit? Itt még a hold sem Dagad és Cökken, hanem Cagad és Dökken! :o) Hogy mennyi agyalásomba került mire megfejtettem, hogy ez hogy lehet. Hisz a Föld és a Hold viszonya csak nem változik azért, mert én a Föld másik felén vagyok. Jajj, hogy mire leesett a tantusz, hogy, minden relatív, és én bizony Európából nézver fejjel lefelé állok, és fejjel lefelé a C bizony inkább D...! :o)