Folytatom egy régebbi tartozásom pótlásával: húsvét utáni héten, mikor sztrájkot hírdettünk, látogatóba indultam Chiquitania eddig hanyagolt városaiba. Sok időm nem volt, mert szombatra Piotr Nawro-t újabb látogatását jelentette be, és kért, hogy játszunk neki, és prominens vendégeinek a francia nagykövetségről. Szóval csütörtök, pénteken már próbálnunk kell.
Egy kis inszcidens a (¿mégsem?) feltámadt Krisztussal... ;o)
A látogatás húsvét hétfőn a már jól ismert San Ignacio-ban kezdődött, ahova – mint minden hétfőn – most is hivatalosak voltunk a tesókhoz ebédre, egyúttal búcsúzás képpen körbelocsoltuk Andres testvérrel Myriam-et (hiába, szlovákiában is divat a locsolás), akinek nyulfaroknyi négy hónapos önkéntessége immáron véget is ért, és másnap repült is világgá.
Érkezésem előtt beszéltem tesókkal, ugye alhatok ott náluk San Ignacio-ban. Hát persz – mondják – igaz, Myriam még itt van a vendégszobában (utolsó éjszakája), de hát ott a másik matrac, az irodában elalhatok. Na rendben, mondom már ott, húsvét hétfőn, akkor hol a matrac? Hogy hol? Ja, át kell még hozni a templomból: azon felküdt a sírba helyezett Krisztus... Na mondom szép, micsoda megtiszteltetés Krisztus után használni a matracot, szép álmom lesz. De aztán, kicsivel késöbb mondja Daniel testvér:
- Gond van, még foglalt a matrac, ott fekszik rajta Krisztus!
- Hogy mi? – mondom – hát nem támadt fel?
- De, de feltámadt, de a törzsfönököknek az a szokása, hogy még kilenc napig érintetlenül hagyják a sírt...
- Húsvét után? Ez elég furcsa szokás...
- Ez hagyomány – feleli Dániel testvér immáron kissé ingerülten – tiszteletben kell tartani!
- Na jól van – mondom fejemet csóválva – hát tartsuk tiszteletben... - és elaludtam az éjjel néhány összegyüjtött pokrócon.
Látogatás Santa Ana-ban
Másnap reggel aztán továbbálltam Santa Ana felé. Miguel testvér elvitt autóval, útba esett Santa Cruz felé, vitte Myriam-et a reptérre. Ott elöteremtette nekem a helyiektől a plébánia kulcsát, majd magamra hagyott a lakatlan plébánián, a jó 200 éves jezsuita misszió falai között. Santa Ana-nak jelenleg nincs saját papja, San Raphael-ből jár át egy pap vasárnaponta, valamint olykor fel-felbukkan itt egy jezsuita ifjú, aki itt gyűjti az adatokat disszertációjához a nagymúltú missziós faluban. De ezen a kedden senki sem volt, magam voltam a misszió ura.
 |
| Santa Ana missziós temploma |
Délelőtt tettem hát egy tiszteletkört a faluban, majd vártam a kollégákat a plébánián működő zeneiskolában. Santa Ana zeneiskolája első volt Chiqutania földjén, kishíján Urubichával egy idős. Máig is a SiCor-hálózat leányiskolájaként működik. A 800 fős falunak 30 tagú zenekara van. Hogy mi a siker titka? Nincs disco, nincs konkurens kínálat az ifjúság lekötésére. 12 éve zavartalanul folyik a munka, két tanára már saját nevelésű. Santa Ana tehát nem kis lépéselőnyben van az alig két éves San Miguel-i zeneiskolával szemben. A két zeneiskola között testvéri viszony van, ezért is volt legfőbb ideje látogatásomnak. Elődöm, Severin idejében Adalin, az itteni csellótanár, járt át hetente San Miguel-be órákat adni, sőt 2009 karácsonyakor a két zeneiskola zenekarai közös koncertet adtak mind San Miguel mind Santa Ana-ban. Találkozásunkkor Adalni – kivel most találkoztam először – gyorsan rátért a tárgyra: mikorra tervezünk újabb közös szereplést, kölcsönös látogatást? Össze is beszéltük a lehetséges közös műsort és lehetséges időpontokat: vagy a téliszünet alatt (július), vagy szeptemberre, San Miguel faluünnepre. E délután csupán műhelymunkát láttam: cselló, hegedű szólampróbát, egyik Szonátát próbálták a helyi chiquito archívumból. Szinte kizárólag ezeket a szonátákat játszák. Nem nyűgözött le nagyon, amit láttam, hallottam: rossz technikával, makacsul ismételgetve. Egész héten szólampróbák, csak pénteken próbál együtt a zenekar.
 |
| Santa Ana zenekara a templomban |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése