Dr. Milenca és a „Szerelem Fesztiválja” :o)

Hol is kezdjem ezt a történetet? Hisz messzire nyúlik vissza... Talán ott, mikor február magasságában megjelent San Miguelben Dr. Milenca, a szexuálpszichológus, hogy kissé felforgassa kis városunk életét néhány hónapra. 

Dr. Milenca (és Andres testvér)

Említettem valamikor, hogy sok San Miguel-ben a leányanya, és a nővérek is, akik San Migule közoktatásának tetemes részét kezükben tartják, úgy gondolták, hogy jobb, ha lépnek valamit az ifjuság védelme érdekében. Ezért hívták meg Milenca-t. Milenca meglehetősen domináns személyiség, akinek valamiért mindig és mindenütt a középpontban kell állnia. Személyiségéhez tartozik, hogy vonzódik a bizar dolgok iránt, így ha nálunk vacsorázott a nővérekkel, pap-tesókkal (ami gyakran előfordult), az asztali beszélgetés pillanatokon belül kígyókról, pókokról, férgekről, kísértetekről vagy ferde szexuális hajlamokról szólt. Olykor áldás, ha nem értek mindent, így legalább nem álmodtam utána rosszat... :o)

Nos, Milenca azért jött, hogy bizalmába férkőzzön az ifjúságnak, beszéljen, felvilágosítson, segítsen, szemináriumokat tartson minden korosztálynak. Ténykedését az iskolák tanárain kezdte: három napos szeminárium, fejmosás arról, hogy milyen felelősségük van a tanároknak az ifjúság védelmében, hatásvadász vetítéssel az abortusz és a nemi erőszak minden fajtájáról, levonva a konklúziót: mindez azért történik, mert a fiatalok nincsenek bizalmi viszonyban tanáraikkal...

Propaganda az erőszak ellen

A következő hetekben aztán Milenca folytatta áldásos tevékenységét az iskolákban, óvodában, szülők körében, és fogadta a klienseket kis szobájában a nővéreknél személyes beszélgetésre.

Aztán telt-múlt az idő, és Milenca itt tartózkodása végéhez közeledett. Ekkor lett hangos a város, a tévé a rádió a remek ötlettől: Milenca megrendezi San Miguel-ben az „első kiállítást az emberi értékekről”, vagy ahogy magunk között összemosolyogva neveztük: a „szerelem fesztivál”-ját. Mondtam már hogy Milencának mindig a középpontban kell állnia, szereti a nagy felhajtást. 

Kiselőadás a kiállításon

A Szerelem fesztiváljára május 23-ra esett. Az iskolák tanulói kivonultak a főtérre, felállították standjaikat, és jól felkészült szakértelemmel, színes plakátokkal szemléltetve tartottak kiselőadást az érdeklődőknek szeretetről, hűségről, alkoholról, drogokról, erőszakról, a terhesség fázisairól, neveléstől, Jancsi és Juliska nemi szerveinek működéséről, zengve végül mindenütt Cantus Firmus-ként a konklúziót: szexuális kapcsolat szeretet-háttér nélkül fájdalomhoz vezet!!! Igazán jól felkészültek, nagy energiákat öltek bele a gyerekek a kiállításba. A szépséghibája csupán az volt a dolognak, hogy a felnőttek, vagyis kik a kiállítást látogatni voltak hivatva, szinte egyáltalán nem jelentek meg. Mi, tanárok, és éppen nem lekötött gyerekek járták csupán a standokat. Egyébként ez nagyjából jellemző is: tisztelet a kivételnek, de a szülök nagy része – már bocsánat – le se szarja, hogy mit csinálnak a gyerekek.   

 Elgar: Pomp and Circumstances-induló

 Este aztán jött a fesztvál második része: minidrámákkal készütek diákok és tanárok, melyeket a város sportkolisszeumában adtak elő. És itt jön a zeneiskola részvétele is a Milenca-fesztiválon, a zeneiskolájé, mely épp csak egy hete ébredezik újra a pénzhiány okozta sztrájk után. Mert hogy mi is, a zeneiskola is emberi értékeket képvisel, mi is azon vagyunk, hogy az ifjúságot tartalmasan kössük le. Kezdődött hát a dolog azon, hogy mint a zeneiskola kepviselője beszédet mondjak a zene embernevelő hatásáról, avagy hogyan szolgálja iskolánt az emberi értékeket. Tisztességgel fel is készültem, a bibi csupán az, hogy a célközönség – a szülők, felnőttek – itt is hiányzott, így, helyette jelen volt valamennyi iskola valamennyi diákja. El tudjátok képzelni, hogy ez milyen alapzajjal jár? Hát rögtönözni, alaposan rövidíteni kellett a nagy gonddal elkészített beszéden. Majd pedig próbáltuk zenekarunkkal ebben a hangzavarban képviselni az emberi értékeket, először egy Charpantie: „Te Deum”, majd egy helyi Szonáta formájában. Követte ezt – beszédem után – Elgar: „Pomp and Circumstances”-indulójának egy vonószenekari átirata, melyben állandó zenekarunk mellett a tavalyi kezdők hegedűn, és az ideji kezdők furulyán is közreműködhettek. Azt hiszem, a jezsuiták óta (több mint 200 éve) ez alkalommal előszőr volt San Miguel-nek 30 tagú zenekara (hogy milyen minőségben, azt most inkább hagyjuk: kissé merész vállalkozás volt részemről egy hét alatt az újoncokkal).

Készölödik a népes kórus. Beethoven: Öröm-óda

És végül, a nagy falat: Beethoven: Öröm-ódája igen népes gyerekkarral! Kezdődött a dolog úgy, hogy énekeljenek az ideji kezdők, a szólfézscsoportjaim (3 csoport, együtt kb. 35-40 fő). Folyatódott úgy, hogy Candalaria nővér, kivel már korábban is beszéltünk, hogy nincs-e időm megénekeltetni iskolája tanulóit, hát most itt volt az idő, csatlakozott hozzánk a 42 fős 6. Osztály. Aztán jött az immár újraéledező felnőttkórus (12-14 fő), majd egyik tagunk, elsőáldozásra készülő csoportja (további 16 fő), és egyszer csak ott találtam magam, hogy 100 tagú gyerekkórust vezetek, akik teli torokból zengik az Öröm-ódát! Igaz csak egy szólamban, de zenekarunk kíséretével, egy jól sikerül hozzákomponált elő és közjátékkal meglepően jól szólt! 

Koncert után