Zeneiskola - visszatekités: hétköznapok az elmúlt hónapokra

Íme, némi szünet után a zeneiskola most lassan újraéled. Új korszak kezd ődik, az idei újoncok megkezdik a hangszeres órákat. De mielőtt továbblépnénk, visszamenőleg had írjam le, hogyantelt az a több mint két hónap, amikor folyt a munka javában, oly intenzíven, hogy nem volt időm erről írni. 

Talán ezt a bejegyzést kellett volna előbb közzétennem, a kronológia szerint... 

 

Először is hogyan zajlottak az átlagos napok? Íme, egy napom órarendje: 

8 reggeli ima. Hétfőn, szerdán, pénteken a tesókkal Laudest imádkozunk, a többi napon egyedül elmélkedem át a napi evangéliumot. Utána reggeli.

9-10 Normális esetben ez a felkészülési időm, az utóbbi hetekben azonban Mario helyett beugrottam három rosszcsont testvérnek (Estiven, Felipe, Maikel) hegedűórát tartani.

10-11 Délelőtti szolfézs-csoportom.

11-12 elvileg szabadidő, ilyenkor intézek mindenféle vásárlási, fénymásolási, rendrakási, kottaírási ügyeket, illetve néha Feliciano, egy iskolai tanárnak adok furulya-szolfézs órát.

12 után ebéd

12.30-elvileg 15-ig szieszta, néha előbb is akad dolog.

15-16 Délutáni szolfézs-csoportom.

16-16.30 Négy középhaladó hegedűsnek (Fatima, Jóse Ervin, Jerry, Bruno) tartok próbát. Ők a jobbak az egy éve hegedülő csoportból, akiket lassan felzárkoztatunk, hogy bekerüljenek a zenekarba. Egy-egy darabot már játszanak velünk, ezeket próbálom velük külön. Ez alatt két csellistám gyakorol (elvileg).

16.30-17 Előbb említett két csellistám (Cintia, Rosario) órája. Ők most január illetve februárban kezdtek. Volt két másik is, de lemorzsolódtak.

Kis szünet, láblógatás, eszem valamit, mert különben éhen pusztulok estig.

Elvileg 17.30-19: Zenekar, vagyis a haladók órája. Csak elvileg, gyakorlatilag inkább 18-19.15.

19.30-kor mise van. Vagy misére megyek, vagy két haladó csellistám (Jóse-Maria, Maria-Joaquina) egyikét nyúzom, illetve kórus próbára készülök.

Mise után kb. 20.15-21.15: Kóruspróba

21.30 vacsora tesókkal, néha nővérekkel, kis társadalmi életet élünk, vagy internetezek, olvasok, készülök másnapra stb. Elvileg 23.00-nál nem tovább (gyakorlatilag igen, és nem alszom ki magam rendesen).

És lássuk, hogy mi is történik az egyes csoportokban. Kezdem a kezdőkkel:

A kezdők: szolfézs csoportok

Igazából első ízben próbáltam szerencsét komolyabban szolfézstanárként nagyobb csoportban. Tanítottam már csellót, egyénileg, vezettem zenekart, osztály előtt is álltam ugyan, de csak gyakorlati tanításként (vagyis azért ott állt a gyakorlatvezetőtanár is mögöttem, nem hagyott nagy hülyeséget csinálni). Így visszatekintve több szempontból is merész vállalkozás volt: idegen országban, idegen nyelven egy olyan tantárgyat tanítani, melynek itt egyáltalán nincsen hagyománya, melynek létjogosultságát meg kell védenem. Merész kísérlet volt hát, és nem is ment kezdettől minden gördülékenyen, de mostanra azt mondom, elégedett vagyok az eredménnyel.

Hogyan is kezdődött? Az első lépésekről írtam már, hogy iskolai reklámhadjáratunk után első délután jó 60 gyerkőcnek próbáltam órát tartani. Más napra aztán kor szerint két csoportra bontottuk a délutáni tömeget, a fiatalabbak 3-kor velem, nagyobbak 4-kor Amancioval. Eleinte csak-csak, késöbb viszont szinte alig egyeztettünk egymás közt, hogy mit csinálunk, így elég különbözően alakult a két csoport. Szerencsémre a délelőtti csoport kissebb is volt, meg ügyesebb is, mint a délutáni, így lehetett velük kísérletezni: ami velük délelőtt nem vált be, az bizonyára délután sem fog, jobb módosítani.

Az első hét próba hét volt. Ekkor még aki jött, jött, névsort sem csináltam. Csak a második héten kezdtem őket számon tartani, jelenléti ívet vezetni. Az is teljesen új volt számomra, hogy itt van tengernyi gyerek, és nem csak jelenlétüket, hanem teljesítményüket is számon kell tartanom. Végig ott volt bennem a tüske, hogy jó, hogy jönnek, lelkesek, de csak töredéküknek fogunk tudni hangszert, tanárt biztosítani. Hogyan szűrjük meg, döntsük el, hogy ki hegedűlhet, ki nem? Nyílván első és legegyszerűbb kritérium a jelenlét: aki hegedűlni akar, annak minden nap kell jönni – kezdtem őket terrorizálni. És jöttek, pedig mennyivel kényelmesebb lett volna, ha kevesebben vannak. A másik, hogy össze kéne hívni a szülőket, beszélni velük a reális helyzetről, de nem lehet, mondja Amancio, amíg nincs aláírva a szerződés. Február végén aztán végre létrejön a szerződés, végre legális az iskola, végre hívhatjuk a szülőket, és megválaszthatjuk az új direktívát, vagyis a szülőket, kik munkánkat segítik. De ekkor a gyerekek már egy hónapja járnak órákra, mire először találkozunk a szülőkkel, írattatjuk őket hívatalosan be.

Ez alatt a hónap alatt már túlestem az első krízisen. Jó, hogy Magyarországon 7-8 éves másodikosok íratkoznak be szolfézs előkészítőre, de nem gondoltam rá, hogy itt a gyerekek később érnek. És most, délutánonként ott állok 25, magyar viszonylatban inkább óvodásnak saccolható gyerek előtt, és próbálom őket bevezetni a kotta írás rejtelmeibe. És na ná, ha a gyereknek magas, nem köti le, és hát mit csinál, ha unatkozik? Hülyeséget, és ezt nem is nagyon lehet tőle zokon venni. Nem rossz, csak gyerek. És valljuk csak be, nyilván az én spanyolom sem volt makulátlan, ami megnehezítette a dolgukat, hogy megértsenek. Szóval az első egy-két hét után, mikor először összeszedtem a füzeteket, szembe kellet sülnöm vele, hogy vajmi kevés jutott el hozzájuk, abból, amit közölni próbáltam. Na most légy okos Géza! Kapcsoljunk lassabb tempóra, gondoljuk át mégegyszer, mit lehet világosabban, játékosabban, változatosabban, tánccal, mozgással. A délelőtti csoport némileg vígasztalt. Kevesebben is voltak, és részben nagyobbak is, így kaptam némi pozitív visszaigazolást is, hogy meg lehet engem érteni. Segített az is, hogy tudtam beszélni Candelaria nővérrel, aki az érintett gyerekek iskolaigazgatója, tudott néhány tanácsot adni. 

"Aki nem lép egyszerre..."

Nem is tudom pontosan mikor, de lassan csak kezdett rendeződni a soruk. Egy részt egyre hullott a létszám, és nyílván kevesebbel könnyebb. Mivel közpénz még nincs, első szűrő volt, hogy hangjegyfüzetet kell venni. 6 Boliviano, itteni viszonylatban sem nagy összeg, de mégis csak itt már a szülő hozzájárulása is szükséges. Meg aztán hiába is mondtam kezdettől világosan, hogy előbb az elmélet, és csak két hónap után hegedülünk, azért csak minden nap megkérdezték, mikor fogunk már hegedűlni. Akinek nem volt kitartása, kihullott. Aztán márciusban vetettem velük furulyát: fröccsentett műanyag 11 Boliviano-ért (kb. 300 Ft). Azt hiszem, ez a megpróbáltatás megint csökkentette a létszámot. Ekkor volt, hogy én egy hétig beteg voltam, mire visszatértem, megint kevesebben voltak. Aki ezt a próbát is kiállta, az viszont már maradt, és ezzel a kétszer 10-12 fős csoporttal már határozottan öröm volt dolgozni. Ők is megszoktak engem, én is őket, lassan a tömegből egyenként egyéniségek lettek a szememben, akiket egyenként ismerek és szertek, minden huncutságukkal együtt. Bő két hónap alatt megtanultunk tizenhatodtól egész hangig ritmusokat írni és tapsolni 2, 3 és 4 negyedben, megtanultuk és jól begyakoroltuk a violin-kulcs hangjainak nevét kis g-től g2-ig, megtanultunk kottából furulyázni g1-d2-ig jól, valamint kevésbé megbízhatóan lefelé d1-ig. Tanulgattuk a basszus-kulcs hangjait, a zongora billentyűit, megismerkedtünk közelebbről valamennyi vonós hangszerrel, egy kicsit táncoltunk, sokat énekeltünk, kottából, és kotta nélkül, habár a tiszta éneklés továbbra sem az erősségük, de ezzel még fogom őket macerálni a hangszeres kurzusok megkezdése után is. Szóval azt gondolom, jól fel vannak készítve, ideje, hogy hangszert fogjanak. Húsvét előtt véget ért hát egy időszak, ami már nem tér vissza. Ebben a formában már nem találkozunk többet. Utolsó alkalommal, mikor közöltem, hogy most szünet következik, míg nincs pénz, míg nincsenek hangszerek, így aztán végigjátszottuk az órát, tanultam tőlük néhány játékot. Úgy megtornáztattak, hogy izomlázam lett másnapra. 

Ja és hogy is lesz a folyatás? Először is kell egy hegedű tanár. Múlt héten beszéltem mégegyszer Mario-val, azt hiszem (remélem), ha van pénz, mégiscsak vissza fog térni. Jelenleg Amancio csoportjával együtt kb. 45 kezdőnk van, hangszertanulásra készen. Ez már nem olyan reménytelenül sok, „csak” kétszer annyi, mint ahányat érdemben tanítani tudunk. Soká agyaltam, agyaltunk, hogyan oldjuk meg ezt a kérdést. Válogassuk ki a tehetségesebbeket, maradékból csináljunk kórust, furulyazenekart? Vagy tanítsuk őket 10-12 fős csoportokban? A direktíva végül arra a megoldásra jutott, adjuk meg mindenkinek a lehetőséget, hogy hegedűljön, csellózzon, de kissebb intenzitással. Így ember léptékű, 5 fős csoportokba fogjuk őket osztani, de csak minden másnap lesz hangszeres órájuk. A közbe eső napokon folytatjuk az elméletet, énekelünk és előkészítjük az hangszeres óra darabjait énekelve, tapsolva, hogy az órán már csak a hangszertechnikára kelljen figyelni. Egyenlőre ez a terv. Eleinte semmiképp sincs értelme nagyobb csoportoknak, hisz ötnél több embernél képtelenség tartásra, technikára odafigyelni. Egyenlőre hangszer sem lesz mindenkinek, csak az órán jutnak hangszerhez, a következő csoport ugyan azokat a hangszereket használja. Bár így nem fognak olyan gyorsan fejlődni, mégis azt hiszem, ez a legjobb megoldás, amit az adott körülményekből ki lehet hozni. Talán később, ha tovább csökken a létszám, vagy ha túl vagyunk az első technikai alapokon, lehet összevonni csoportokat, illetve szépen lassan, az év folyamán 20 gyereknek tudunk biztosítani saját hangszert, néhányan vesznek is, talán néhány hónap után lesz mindenkinek haza vihető hangszere, és lesz minden nap órája.