Bolívia, indiánok, jezsuita missziók valamint: youtube!

Először is jó hír: íme, Aroldo jóvoltából felkerült néhány kis videó a brazíliai szerepléseinkről a youtube.com-ra! Lásd: 
http://www.youtube.com/watch?v=PkWvSdDRMY4
http://www.youtube.com/watch?v=YJXMQGZBuAw
http://www.youtube.com/watch?v=0dmvXA-ZTaQés hasonlóak.
Egy kis filmecske talánt többet mond ezer szónál vagy fényképnél. Jó szórakozást hozzá (én még nem láttam, mert innen órákba kerülne letölteni...)

És akkor térjünk a tárgyra! Itt a január, itt a szünet, elvileg most van sok időm (ha-ha-ha...), és most vagy soha, be kéne hoznom sok lemaradásomat. Sok minden van ugyanis, ami itt körül vesz, ami itt hétköznapi, alapvető és természetes, és amiről eddig még nem írtam.

(Figyelem! A következő írás nem tudományos igényű munka, nem jártam mindennek utána, ezek olyan infók, amiket itt-ott, megerősítetlen forrásokból hallottam, és hitelességükért nem vállalok felelősséget!)

Egy kis földrajz

Először is egyáltalán hol vagyok? Jó, persze, Bolíviát talán még mindenki megtalálja a térképen/földgömbön, de ennél kicsit pontosabban.

Bolívia két nagy részre tagolódik: nyugati részen a hegyvidékre (Artiplano), vagyis az Andok 2-4.000 méteren lévő felföldje, és az u.n. bolíviai mélyföldre (llanura), ahol én is vagyok. Ez a két rész minden szempontból két külön világ. A felföldön még nem jártam, úgy hogy nem is írok róla többet, folytassuk a mélyföldel.

Indián törzsek, jezsuita missziók

A mélyföld indián őslakosok szempontjából három egységre tagolható, északtól dél fele a Moxos, a Guaraios és a Chiquito indiánok földjére. A moxos és a Chiquito indiánokat a jezsuiták gyűjtötték missziókba a 17-18. században, ahogyan a Guarani indiánokat is a mai Paraguái területén. A Guaran indiánok vadabb népség volt, nem hagyták magukat olyan könnyen, őket csak késöbb, a jezsuiták elűzése (1767) után, a 19. században ferencesek térítették meg, és gyűjtötték civilizált városokba. Talán ezért is élnek még élénkebben a népi hagyományok a Guaraioknál, és él a guaraio nyelv is, míg pl. nálunk a chiquito nyelvet már csak néhány öreg beszéli. De erről majd késöbb. Szóval én a Chiquito indiánok földjén élek és alkotok, hát a Chiquitokról kicsit bővebben.

Chiquitania

Ma politikailag a chiquitok földje Chiquitania és Velasco tartományra tagolódik, én Velasco tartományban vagyok, ezért is hívják a települést becsületes nevén San Miguel de Velasco-nak, hiszen Szt Mihály arkangyalról elnevezett településből dunát, sőt Amazonaz-t is lehet rekeszteni Latin-Amerikában, ezért is kell a külön „de Velasco” kiegészítés.

A Chiquito indiánokat ha jól tudom  7 vagy 10 (?) városba – redukcióba – gyűjtötték a jezsuiták. Állítólag korábban ezen a környéken belül is több indián nyelvet beszéltek, illetve a chiquitonak is több féle tájszólását, már az is a jeszuiták műve, hogy a nyelvet egységesítették a környéken, kiválasztva azt az egyet, melyet leginkább értettek mindenütt. A chiquito szó spanyolul „kicsiké”-t jelent, ami nem az indiók testalkatára utal, hanem állítólag a sátraik „ajtajai” voltak olyan picike kerek lyukak, hogy az első erre járó fehéremberek rájuk ragasztották ezt a nevet.

A jezsuita missziók mindenfelé hasonlóak voltak, mind építészetileg, mind szerkezetileg, és a zene is hasonlóan fontos szerepet játszott mind a Guarani, mind a Moxos és Chiquito missziókban. Ami a Chiquito missziókat a többitől megkülönbözteti, hogy a chiquito indiánok nem szóródtak szét a jezsuiták elűzése után. Igaz, a következő kb. 60 évben egyházszervezetileg nem volt ellátva ez a terület, mégis, az indiók őrizték a jezsuitáktól tanult hagyományokat, használták és karban tartották a missziós templomokat. Ezért is, míg paraguái Guarani-misszióiból csak romokat mutogatnak az arra tévedő turistáknak, addig a Chiquitania hét temploma (San Ignacio, Santa Ana, San Rafael, San Miguel, San Javier, San José, Consepcion)  teljes pompájukban állnak, és – mint már írtam – képezik a világörökség részét.

(Bővebb info pl. itt: http://en.wikipedia.org/wiki/Jesuit_Missions_of_the_Chiquitos)

Nem véletlen, hogy itt, San Rafael illetve Santa Ana-i templom padlásán találták azt a tetemes mennyiségű jezsuita időkből fennmaradt kézíratos kottát is, melynek felfedezése kb. 20 éve beindította a missziós barokkzenének azt a reneszánszát, melynek immáron én is részese vagyok. Ez messze nem azt jelenti, hogy a zene a chiquito missziók sajátja volt, mindenütt zenéltek az indiánok a jezsuita missziókban, csak itt őrizték meg a kottákat.

San Miguel

Az én kis városomat viszonylag későn, csak 1721-ben alapították a jezsuiták. Vagyis nem volt sok idejük, annál bámulatosabb, hogy ez alatt, a vadászó-halászó harcos indiánokból kb. 50 év alatt milyen kultúrembereket faragtak, és építettek fel egy ilyen gigantikus templomot, melybe a kb. 6.000-es lélekszámú redukció apraja-nagyja befért és befér. Idő közben persze sok fehér ember járt erre, sokat keveredett a népesség, így ha fel is fedezhetők az indián vonások, sok a keverék és a fehér lakos is.

Még sok más írni valóm van pl. a templomról, missziós barokkzenéről, valamint fű-fa-bogárról, TV-rádió-politikáról, benyomások az itteni emberek hétköznapjairól, fiatalokról, öregekről, illetve személyesebben mindazokról az emberekről, akik körülvesznek, akik fontosak az életemben, és akiket még nem, vagy keveset említettem. foly. köv...