Az ÜNNEP

Ezt a bejegyzést már Graz-ból küldöm. Hogy milyen messze is van már az az egészen más világ, földrajzilag és életstílusban egyaránt? Mennyire nehéz is visszapörgetni, visszahelyezkedni innen a Graz-i teológia könyvtári PC-je elől abba a világba, melyben alig két hete még oly intenzíven készültünk a nagy ünnepre, hogy - na ná – gondolni sem tudtam blogbejegyzések készítésére... Hát szólj nékem múzsa azon nagyon más világról, arról, ahol az emberi kapcsolatok fontosak, ahol az embereknek van idejük egymásra, és jártak kicsik és nagyok nap mint nap a zenekari- és kórus próbákra, sőt, az utolsó napokban naponta többször is, mert az ünnep fontos, és nem hagyjuk egymást cserben.

Ha az önkormányzat nem reklámoz minket, hát nekünk kell kezünkbe venni a dolgot. Növendékeim készítette plakát

Szervezési gondok, megoldások

Előző bejegyzésem még csak úgy csöpögött az aggodalmaktól az ünnepek előtti hetekben: honnan lesz pénz, kaja, matracok a brazíl kórus és egyéb szomszédos zenekaraink magvendégelésere? Talán a legfontosabb, amit meg kellett volna tanulnom ebben az évben, hogyan kell nem aggódni. A végén ugyanis valahogyan mindig megoldódnak a dolgok, és – ahogyan az ősi bölcsesség mondja – "úgy még sosem volt, hogy sehogy sem legyen..." Szóval lett valahogy, sok aggódalom és erőnk feletti erőfeszítések árán ugyan, de végül az ünnep hete minden szempontból fénypontja volt az évnek, és egyben éves San Miguel-i munkámnak méltó záró aktusa.

Vegyük sorra, matracok: írtam, hogy makacsok vagyunk és újrakérvényezzük a San Ignacio-i parancsnogságnál. Plébános úr írt egy szívhez szóló levelet, mitől tábornok úr szíve is megolvadt, és végül nem is akarták elhinni, hogy már csak 15 db matracra van szűkségünk. Egy gonddal kevesebb. Egyébként aztán a 40 tagú kórus is csak 32 tagú lett, 8 szállással kevesebb.
Nos, az önkormányzat – gondolni lehetett – nem mutatkozott hajlandónak, hogy költségvetésünkön felül támogasson minket, és még hálásnak kellett hogy legyünk, hogy az amúgy is nekünk járó összeget folyósítják még az ünnep előtt, hogy legyen miből etetnünk a vendégeket. Legalábbis először ezt ígérték, aztán másnap kiderült, hogy csak a felét tudják kifizetni... Na remek, akkor 3 napig fog enni a brazíl kórus, három napig (a koncertek napjain) pedig koplalni fog... Mindezek a hírek három nappal érkezésük előtt jöttek. Na akkor ment a levél, hogy „igen meghívunk titeket, de nem tudnátok-e beszállni a költségekbe?” Enyhítő körülmény, hogy ezt korábban ők felajánlották, de akkor nem akartuk elfogadni, mondván, ők is állták tavaly minden költségünket.
Kétségtelen, nagyon amatőrök vagyunk, ami a költségvetés kézbentartását illeti. Körbejártuk Amancio-val az önkormányzat minden nagy- és kiskapuját, megoldást keresve az anyagi hiányra, ekkor már szülők is minden követ megmozgattak, mire eszembe jutott, hogy nézzük már át az éves költségvetési tervünket, hogy mit költöttünk és mennyi is van még, és ekkor derült ki (nem akaram elhinni, biztos elnéztem valamit), hogy nincs is baj! Mert igaz, hogy 10.000 Boliviano-t szántunk utazásokra és vendégek fogadására, és igaz, hogy aztán ennek több mint kétszeresére rúgott a számla, csak azt felejtettük el, hogy e közben 6.000 Bs-t terveztünk be húrokra, 15.000 Bs-t új hangszerekre stb. amikre messze nem fogunk ennyit költeni. Magyarul meg lesz az ünnep saját költségvetésből, lesz pénz új tanárra, elég hangszerre, és még kis tartalék is marad váratlan kiadásokra. Szinte szégyellem, hogy miért is vertük az asztalt az önkormányzatnál... A gond már csak az, hogy mikor jutunk hozzá. A vége az lett, hogy az étterem meghitelezte nekünk a bizalmat, hogy a költségek másik felét egy hónap múlva fizeti ki az iskola, mikor lesz miből.
Azért is nagyon hálás vagyok Amancio-nak, hogy mindezen aggodalmakat az ünnepek hetére magára vállalta, én már nem is követtem nyomon részleteiben, hogy mikor és hol eszik a kórus es ki és mikor fogja kifizetni. Az én feladatom a próbák szervezése és lebonyolítása maradt, de mint látni fogjuk, ez épp elég embert megpróbáló feladat volt.

Zenei feladatok

Három nagyszabású koncertre készültünk (szept. 25 Santa Ana, 27 és 28 San Miguel), valamint az ünnepi misére 29-re. Két teljes, komplettül különböző műsorral, 8 különböző együttessel, melyek minden elképzelhető kombinációban együtt is léptek fel, összesen 27 különböző művel (ezekből 23 betanításában részvettem, igaz nagy részüket korábban játszottuk már, de csak kézben kellett tartani). Először is kezdjük saját házunk táján: a zeneiskolánk haladó zenekara, nagy kórusa, továbbá kezdő hangszereseink, és ugyan ezen gyerekekből álló gyerekkórusunk. Aztán jön Jeferson kórusa Brazíliából, 27-re San Ignacio-i San Francisco zeneiskola zenekara és kórusa, valamint 28-ra Santa Ana igen népes zenekara. Mindezek betanítása, koordinálása, próbatervük összeállítása önmagában is épp elég. Le is vontam a tanulságot: nekem is vannak korlátaim, nem csak az említett együtteseknek, és ezt legközelebb jobb előre megfontolni, mert kapkodással, idegeskedéssel senki sem jár jól. Minden képpen alapos erőpróba volt, de utólag visszanézve tényleg mondhatom: megoldottuk, helyt álltunk, és egyetlen darab miatt sem kellett szégyelnkeznünk, mind büszkén vállalhatjuk őket, ahogyan elhangzottak San Miguel missziós templomában.

De elejébe szaladtam a dolgoknak. Szeptember 24-én szombaton vártuk Jeferson-t és kórusát. Vártuk őket egész nap, hisz 10 órára terveztek érkezni, és már már terjengtek a minden féle feltevések a faluban, vajon mi lehet, vajon elindultak-, jönnek-e egaltalán, hisz – talán ez európai fejjel a 21. Században furcsa – napok óta semmi kommunikációs csatorna nem működött köztünk...
Délutánra már a két kórus közös próbája volt tervezve, mely csak San Miguel-i kóruspróba lett, és már már terveztük, hogy nekünk kell megennünk a Brazílok vacsoráját, mikor egyszer csak jött a hírvivő este fél hatkor: MEGJÖTTEK!!!
Hála Istennek! Futótűzként terjedt a hír a városban: szaladtak a zenekarosok, kórustamok a főtérre, örömkönnyek közt fogadva a régen látott ismerősöket. Istenem, de jó volt látni az örömet! A sok hét aggódalom, szervezési gondok után, hogy mennyire elevenek még a tavaly kötött barátságok, mekkora örömet jelent a viszontlátás!     

Másnap (szept. 25, vasárnap) aztán már utaztunk is Santa Ana-ba, ahol az ottani zenekarral, valamint a brazil kórussal lesz közös koncertünk. Négy együttes, egy nap áll rendelkezésre, hogy összegyúrjuk őket. Na most légy észnél! Szépen meg is terveztük: Eduardo (a Santa Ana-i zenekar vezetője) próbál a két zenekarral, Jeferson a két kórussal, én meg rohangálok ide-oda, hogy minden rendben van-e. A zenekar részéről rendben is van a dolog: Eduardo szépen meg is skáláztatta őket, alaposan, Santa Ana módra (vagyik mint a vadállatok), majd jön a műsor: két helyi szonáta tétel, a Yeyuyi (egy Guarayos indian népdalfeldolgozás) valamint Purcell: rondó.

Egyesített zenekari próba Santa Ana-ban

A párhuzamos kóruspróba viszont csak rám maradt, mivel Jeferson és kórusa csak nem érkezett meg. No képzeljétek: most meg a brazilok csili-vili szuper-busza döglött be! Eleve egy órával tovább aludtak, hisz ki kell aludni a tegnapi fárasztó utat, aztán improvizálni kellett egy pót-buszt, majd pedig egy kidőlt fa miatt kerülőben, San Rafael-on keresztül kellett jönniük. Eredmény: 9 helyett 12 van, mire megérkeznek Santa Ana-ba. A délelőtti próbáról ennyit, megyünk ebédelni. (Nyugi Géza, csigavér! Végy példát a helyiekről: valahogy mindig van, és sosincs úgy hogy sehogy se legyen...)
Brazil ifjak csak nem szokják meg a chicha-t, pedig mást nem kapnak az ebédhez inni. Már-már kókadoznak a szomjúságtól, mikor Vanni (egyik leghűségesebb anyuka) visszatér egy gyors Coca-Cola-beszerző hadjáratból. Üdvrivalgásban törnek ki a puhány, globalizált brazil ifjak, és sorban állnak egy-egy dl fekete löttyért... Ez alatt Jeferzonnal újra tervezés, délutáni próba beosztása...

Jeferson beénekelteti az egyesített kórust

Minden darabra 15 perc...

Délután aztán pereg a próba, minden perc be van osztva, jut is minden darabra vagy 15 perc (első és utolsó próba a brazilokkal). Mint kiderült, a Santa Ana-zenekar, mondhatni nem készült fel a két darabból, melyeket a Brazil kórussal játszaniuk kellett volna (hozzá teszem, nem csak az ő hibájuk: voltak szervezési malőrök, kommunikációs gyengeségek, hogy akkor mit ki játsszon). Mikor beléptem, az első hegedű E, a zenekar többi része D-dúrban játszotta a Händel "Lascia ch'io pianga" kíséretét, és senkinek nem jutott eszébe, hogy a másik kottát kéne elővenni... Többi darabon is érződik a közös próbák hiánya, de lement az esti koncert, többé-kevésbé sikeresen, a darabok átestek a keresztvízen, annál jobb lesz három nappal később San Miguel-ben.  
Éjfél volt, mire San Miguel-be ért a fáradt zenekar/kórus.
Szusszanunk egyet, aztán indul a készülődés a keddi nagyszabású koncertre, ezúttal a San Ignacio-i "Paz y Bien" zenekarral és kórussal. Mondanom sem kell, a dolog ezúttal is úgy kezdődött, hogy a vendégzenekar késett. Mikor pedig hangolni kezdenénk, megszólalnak a hangszórón a szintetizátor duc-duc kísérete: a "ministerio de música" szintén éppen most akar készülni az ünnepi misére. Na hát erről bizony szó sem lehet! Osztom ki nekik erélyesen: ma is, holnap is MI próbálunk a templomban, ez hónapok óta fix! (Ők persze sosem egyeztetnek senkivel, csak megjelennek, és csodálkoznak, ha nem megy.)  A próba  hála Istennek , gördülékenyen ment, hisz júliusban játszottunk már együtt, és nem felejtettünk semmit. A közös programot zeneiskolánk  kezdőinek műsora előzte meg, kik a haladókkal együtt 45 fős, kizárólag San Miguel-i zenekart alkottak, és játszottak "Gólya-nótát", "Lánc-lánc, eszterlánc"-ot, valamint egy Creeple-creek nevű ír népzene-átiratot. Most először játszhattak mind együtt, hála a San Ignac-iaknak, akik kölcsön adtak néhány hegedűt erre a célra.

Kerzők és haladók: ez itt mind a zeneiskolánk növendéke!

A nagyok műsora nagyrészt egyezett a Július 28-ival: az egyesített zenekar Charpantie: Te Deum-ot, Elgar: Pomp and Circumstances-indulót, Verdi: Aida-indulót valamint Brahms: 5. magyar táncot játszik.

Egyesített zenekar: San Miguel & San Ignacio-i "Paz y Bien" zenekar

Az ezúttal kibővült gyermekkar pedig mind fújja a "Brujas y Hadas"-t, "Pintame Bolivia"-t, a , a nagyobbak a Maquerule-t és végül mind együtt, brazilokkal is kiegészítve a Beethoven Örömódát.

Örömóda-kórus főpróba

És ezzel már meg is érkeztünk a másnapi koncerthez, de ez már egy másik történet. Két a capella műsorszámmal bemutatkozott a brazil kórus is, mintegy reklámként a másnapi koncerthez, ahol aztán zenekarunkkal együtt szerepeltek.
Egyenlőre beszéljenek a képek, folyt. köv.
Búcsúzóul ajánlom a következő linket, egy kis San Miguel hangulat, ezzel csalogatták a turistákat az ünnepre: http://www.youtube.com/watch?v=BdEHt3ABOQA

Egyesített kórus: San Miguel & Brazil 

Santa Ana & San Miguel zenekar Eduardo-val az élen

Búcsúzóul ajánlom a következő linket, egy kis San Miguel hangulat, ezzel csalogatták a turistákat az ünnepre: http://www.youtube.com/watch?v=BdEHt3ABOQA
Majd még erről is mesélek többet!