Utazás: 1. kiruccanási kísérlet

Eddigi ittlétem alatt aránylag keveset láttam Dél-Amerikából szűkebb környezetemen túl. Lévén hogy itt töltött évem lassan vége felé közeledik, ideje, hogy elszabaduljak, és körbenézzek kissé turista szemmel is. Sűrgető tényező az is, hogy némely MaZ-társam, kiket meglátogatnék, lassan már hazaindulnak. De mikor?

Első elszabadulási kísérlet

Június második felére kialakult a hétköznapi ritmus a zeneiskolában, a tervezett nagyobb események pedig még messze vannak (San Ignacio-i meghívás stb.), gondoltam itt az idő, most vagy soha, most nélkülözhető vagyok, magukra hagyom a kollégákat.

Ugrás a sötétbe...

Írtam hát Missiones-i, Asuncion-i MaZ-társaimnak, hogy mit szólnának, ha meglátogatnám őket (Missiones Argentina legészakibb csücske, ahol társaimon kívül az Iguazu-vízeséseket is készültem meglátogatni, Asuncion pedig Paraguay fővárosa, mely útba esik odafelé). A bökkenő csupán, hogy épp ekkor tűnt el az internet-modemünk – egyébként azóta sem került elő – és a válaszhoz nem jutottam hozzá. Június 9-én vasárnap tehát – ugrás a sötétbe – bepakoltam a cók-mókomat, és mint majd minden héten a tesókkal San Ignacio-ba utaztam. Itt jutottam ismét internethez. Lena-tól Asuncion-ból nem jött válasz (mint késöbb kiderült, ő sem jutott internethez azidő tájt), Josef és Jonas-ről épp itt tudtam meg, hogy aznap repültek La Paz-ba, és tesznek a következő két hétben körutat onnan Peru-ba (Machupichu stb.). Vagyis nem látogathatók Missiones-ben, ha találkozni kívánok velük, akkor útirányt kell módosítanom :o) Rövid gondolkodási idő után döntöttem: visszaírtam nekik, hogy nem bánom, La Paz-ban sem voltam még, Peru-ba pedig nem is terveztem menni, ha így adódik, és összejön, hát üsse kő, megyek utánuk. Ez azonban szervezésileg kissé komplikált vállalkozás volt, főleg hogy csak e-mail-ben tudtunk kommunikálni, de gondoltam adjunk egy esélyt. Az nap, hétfőn, mint általában tanítottam San Ignacio-ban, aztán maradtam éjszakára a tesóknál, óránként nézve e-mail-emet, hogy jön-e válasz.

Concepcion

Nem jött válasz. Másnap tehát fogtam magam és Concepcion-ba utaztam. Concepcion fél úton van San Ignacio és Santa Cruz között, eddig mindig csak éjszaka utaztam át rajta, ideje volt egyszer ellátogatni nappal is oda. Annál is inkább, mert a helyi zenetanár-kollégák már egy hónappal korábban megkörnyékezett, hogy nem jönnék-e valamikor csellókurzust tartani, mert jelenleg nincsen tanáruk, gondoltam, míg válaszra várok, addig is legalább meglátogatom őket, meghallgatom a csellistákat, hogy ha visszatérek, már tudjam, mire készüljek. Más szempontból is érdekes Concepcion: itt őrzik a Chiquito Barokkzenei Archivum kéziratait, gondoltam, nagyon ideje meglátogatnom.

Roberto, egy német pap, szeretettel fogadott, korábban San Miguel-ben már találkoztunk. Mint kiderült, idő közben került csellótanár is, de így is hasznos találkozás volt a tanárokkal, tapasztalatot, kottákat cseréltünk, illetve egy listára való dolgot ígértünk egymásnak legközelebbre. Az archívum-látogatás kissé bonyolultabb, mint hittem: püspöki engedély kell hozzá. Ez persze nem annyira bonyolult, ha az ember a püspöki rezidencián van elszállásolva, és történetesen együtt vacsorázik a püspökkel, de a másik bibi, hogy aznap – júni 21, az év legrövidebb napja, és mint az „Aymara-újév”, hála Evo Morales-nek, újabban Bolíviában piros betűs ünnepnap – az archívum zárva volt.

Concepcion

Santa Cruz

E-mail továbbra sem jött, és a remény is egyre kevesebb volt, hogy lesz még valami a Peru-i kiruccanásból, de gondoltam, bárhogy is legyen, ha már idáig eljutottam, másnap átruccanok Santa Cruz-ba, van néhány elintézni valóm. Itt elintéztem a repülőjegyem dátummódosítását október 2-ra, valamint vettem két hegedűt és húrokat a zeneiskolának.

Másnap – továbbra is válasz nélkül – gondoltam, hazafelé meglátogatom az archívumot – immáron engedélyjel – majd visszatérek San Miguel-be, ennyire futotta e kis kiruccanásból. Ez a másnap azonban 23-a csütörtök volt, az Úr napja, és ismét piros betűs ünnep. Na puff, mondom, akkor maradok inkább még egy napot Santa Cruz-ban.

Az Úr napja

És itt kell tennem egy kitérőt! Egy héttel korábban, San Miguel-ban a parókia képviselőtestülete arra a kitűnő ötletre jutott, hogy az Úrnapi szentmisét ünnepeljük a sportarénában! Meg is szavazták, szinte egyhangúan, csak Don Carmelo, templomunk jó öreg sekrestyése volt ellene. (Meg én lettem volna a 2., ha jelen lettem volna, de nekem akkor kóruspróbám volt.)

„De mi a fészkes fenének – kérdeztem, mikor elújságolták nekem a hírt – mikor a városnak akkora temploma van, hogy az egész népesség szőröstűl-bőröstűl befér?”

„Hát Santa Cruz-ban is így szokták” Volt az egyik válasz. (A különbség csupán, hogy Santa Cruz-ban 2 millióan laknak, és nincs 2 millió férőhelyes temploma...)

„Ezt hívják úgy – világosítanak fel mások – hogy „mission permanente” (állandó misszió): ha a fiatalok nem jönnek a templomba, akkor nekünk kell mennünk a fiatalokhoz!”

„Ez szép és jó, de a fiatalok a sportarénában sincsenek. Akkor miért nem ünnepelünk az „Amadeus”-ban (a disco-t hívják így...)”

Na mindegy is, hogy én mit gondolok, megszavazták, és ott lesz... Aztán vasárnap Dennis testvér a 8 órás misén közzé teszi a hírt: csütörtökön Úrnapi mise a stadionban. Mise után aztán a törzsfőnökök felkeresik Dennis testvért: kizárt dolog! Itt az idegen papok, idegen nővérek nem tisztelik a hagyományokat! Az Úrnapi mise nem lehet a stadionban. (Kérdem persze európai fejemmel, hogy ha a tisztelt tőrzsfőnökök ennyire szívükön viselik az egyházi ünnepek hagyományait, akkor miért nem képviseltetik magukat a képviselőtestületben...?) A törzsfőnökök tehát megvétózták a testület döntését: a mise a templomban lesz. Ez volt a helyzet állása, mikor én hétfőn útra keltem...

...és íme itt az Úr napja, és én Santa Cruz-ban vagyok, és mit van mit tenni, én, aki elleneztem a testület zseniális ötletét, a stadionban ünneplem az Úr napját :o) Santa Cruz-ban idén 50. alkalommal ünnepelték az Úr napját ebben a formában, 4 püspökkel, vagy 80-100 pappal és 200.000 hívővel, tüzijátékkal és tömeges felvonulással a stadiontól a főtérig. Hát ilyet is láttam. Nagy felhajtás, voltak benne szép pillanatok is, de nagyrészt nem állítom hogy az Úrról szólt a dolog.

Vonulnak a papok (és még azt mondják, paphiány van... :o)

"Krisztus teste"

Nem voltam egyedül...

Tüzijáték

Pénteken aztán további bosszúságot okozott az archívum, mert hogy zenészként kissé több is érdekelt volna, mint hogy meghallgassam a főrestaurátor idegenvezetését a restaurálás fázisairól, hanem arra is kíváncsi lettem volna, hogy mégis milyen zenéket őriz még az archívum (tudni illik ugyani, hogy eddig a készlet alig 10%-a jelent meg nyomtatásban, a többi csak itt, kézírat formájában létezik). Mire a restaurátor morcosan engedett fél órát lapozgatnom a katalógusban – nem kéziratokban, nem is faximilekben, csak egy egyszerű katalógusban – megjegyezve, hogy ha „kutatni” akarok, ahhoz konkrétabb írásos engedély kell. Értitek? Ha meg kívánom tekinteni a katalógust, az már „kutatás”, nem látogatás, és ezért leszek szíves mégegyszer körüljárni a bürokrata utakat a püspöknél, és visszatérni az írásos engedélyekkel. Szóval ezért vártam extra még egy napot. Vígasztaljon, hogy tanuja lettem a híres nevezetes Santa Cruz-i Úrnapi misének a stadionban.

Egyébként visszatérve San Miguel-be megtudtam, hogy az Úrnapi misét jusztis a stadionban tartották, a törzsfőnökök pedig tüntetőleg nem vettek rajta részt, illetve a főtéren várták be és csatlakoztak a körmenethez...

Hát így sikerül első elszabadulási kísérletem. MaZ-társaktól pedig persze csak napokkal később kaptam bocsánat kérő e-mail-t, hogy már rég Peru-ban voltak, mire levelemhez hozzájutottak... 

Közben már visszatérőben vagyok második, kissé sikeresebb kiruccanásomnak is, épp megint Santa Cruz-ból írok, az éjjel utazom haza. De erről egy következő beszámolóban.